Frissítve:

Hosszan friss vágott virágok dobozban

Az utóbbi években került előtérbe és hamar a hölgyek kedvence lett

A virágdobozok az utóbbi években jelentek meg és hamar népszerűvé váltak, hiszen elegánsak, különlegesek, változatosak és a dobozukat megőrizhetjük praktikus tárolóként. Idén tavasszal pedig felbukkantak a piacon az úgynevezett akril boxok is, melyek látványosabbak, mint papír társaik, és akár évtizedekig vázaként is használhatóak.

Virágok átlátszó dobozban
A legkedveltebb a rózsából készített rózsadoboz, mely tökéletes évfordulóra, születésnapra, anyák napjára, randevúra és bármilyen ünnepen ajándékba. A virágok színe is elég beszédes tud lenni, a vörös a szerelem színe mindenhol. Kedvelt árnyalatok még rózsánál a rózsaszínek, fehérek és a citromsárgák. Nagy népszerűségnek örvend szülinapra, hogy az ünnepelt korának megfelelő számú virágot kapja, ami szintén személyesebbé teszi az ajándékot, legyen az csokor, vagy virágdoboz. A rózsafajták palettája óriási, egyenesen Hollandiából érkeznek ezek a szépségek, de szinte bármilyet be lehet szerezni hazánkban.

 

Hogyan gondozzuk a vágott virágot, hogy hosszan virítson?

A legfontosabb, hogy olyan virágboltban vásároljunk, ahol garantáltan frissek a virágok. Egy igényes hely sosem adna ki a kezéből olyan kompozíciót, ami másnapra elhervad. Vannak ellenállóbb fajták, így a virágkötőt érdemes kérni, hogy ezeket használja az elkészítéshez, viszont tudni kell, hogy nem feltétlenül a leghosszabb élettartalmú növény a legszebb. Emellett mi magunk is megvizsgálhatjuk a növényt. Ha a tartósság a fő szempont, akkor érdemes bimbósabb virágot választani, de soha ne teljesen zárt bimbójút, ha megtapogatjuk a növény fejét, ahol illeszkedik a szárhoz, ha már túl puha, akkor hamar fog kinyílni, ergó hamarabb fog elvirítani. Tökéletesen akkor fog kinyílni a virág, ha már kifejlődött a bimbó, szépen látható, hogy a csészelevelek visszahajlanak.

Rózsaszín bimbós bazsarózsa

A hollandok virágkertészete legendás, a növények már osztályozva érkeznek hozzánk hűtött kamionba, így a nyílást lassítják, ezzel elérve, hogy szinte olyan friss a rózsa, amikor megérkezik, mintha percekkel ezelőtt vágták volna le. A virágüzletekben is figyelnek a hűtésre, 5-10 fokon akár egy-másfél hétig is tarthatóak ezek a gyönyörűségek.

A virágüzletekben naponta metszik a növény szárát, eladás előtt is vágnak belőle, ezzel segítve a növénynek a víz felvételét és nyújtva az életét. Amikor hazavisszük a csokrot, mi is vágjuk vissza a növény szárát, hiszen fél óra alatt levegőn beszárad és képtelen vizet felvenni. Virágdobozoknál más a helyzet, ezekbe az oázisokba speciális oldatos vizet tesznek, így garantálva, hogy sokáig lesz szép a vásárolt virágkompozíció.

Friss virágok érkeztek

Amennyiben ajándékba szánjuk a virágot és másnap adnánk át, akkor érdemes hűvös, sötét helyre tenni, de akár a hűtőszekrényünkbe is betehetjük. Sok növény összébb is zárja a szirmait ilyenkor, nagyon szépen prezentálja ezt például a bazsarózsa. Ami fontos még, hogy a szirmokra ne cseppenjen víz, mert sajnos akkor hamar megbarnulnak. A vízbe érő leveleket szedjük le, ennek nem csak esztétikai oka van, hanem így megakadályozzuk, hogy a rothadási folyamat a virágon belül is elinduljon ideje korán. Amennyiben ezeket a leveleket nem vágjuk le, akkor kevésbé van esélyünk kiszárítani a rózsát.

A vázába minden nap friss vizet tegyünk és érdemes ennek hidegnek és soknak lennie. Ha a virágunk kókad, akkor vágjuk vissza a szárát, cseréljük a vizet, illetve nézzük meg, hogy nem került e túl napsütéses, vagy huzatos helyre. Víz is lényeges lehet, sok helyen ajánlják a desztillált vizet, valamint van kifejezettem olyan por, ami tartósabbá teszi a vágott virágokat.

 

Az örök rózsa tényleg örökké virágzik?

Igen, létezik már örökké virágzó rózsa, ami 10-15 évig, de akár tovább is virít egy speciális konzerválási technikának köszönhetően. Ezek tartásához nincs szükség vízre, viszont érdemes portól és közvetlen napsütéstől óvni. Erre tökéletes megoldás, az akril doboz, ami víztisztaságának köszönhetően megmutatja a rózsák szépségét, de a tetejét rátéve megóvhatjuk attól, hogy a por belepje és elpusztítsa a virágunkat. Az örök rózsa ára magasabb, viszont cserébe otthonunk dísze lesz hosszú-hosszú éveken keresztül, illetve ezzel kifejezhetjük érzelmeinket, örök elkötelezettségünket a másik felé. Nincs az a szomorú szájíz, amit mindenki ismer, amikor elhervadt a csokor és ki kell dobni…

 

Szivárvány színű rózsa

Ahogy mindenben a virágok tekintetében is folyamatos a megújulás és nem csak a fajták felkapottságára gondolok itt, hanem új eljárásokra is. Az örökrózsa mellett a szivárvány színű szirmokkal rendelkező virágok is megjelentek. Ezek speciális eljárással készülnek el, szintén nem lehet tökéletesen előállítani otthon, így érdemes virágboltban megvásárolni, ezt tapasztalatból mondom. Már rengeteg színvariációban elérhető és persze örökrózsa formában is, sokkal különlegesebb, mint a kék vagy fekete rózsa.

 

Csokor vagy doboz?

A vintage és rusztikus stílus virágkorát éli, talán ennek is köszönhető, hogy felfedezték a virágkosarak után a gyönyörű, mintás, színes kalapdobozokat, amiket megtölthetünk szebbnél szebb virágokkal. Minden alkalomra tökéletes ajándék, sőt manapság már a ballagó diákok is ezzel vonulnak a díszes ünnepélyen. A dobozok tekintetében óriási a választék, sőt már nem csupán szögletes és kerek, hanem tölcsér alakú verziót is találunk a piacon. Még mindig a rózsával készült dobozok a legnépszerűbbek, de a szintén divatos virágok, mint a bazsarózsa, hortenzia, vagy tulipán is kerülhetnek a kompozícióba. Az én személyes kedvencem pedig a boglárka, ami az utóbbi évek új felfedezettje a szegfű mellett, és gyönyörűen mutat dobozba zárva. A doboz készítése folyamán a virágkötőnek alaposan ki kell bélelnie azt, hogy ne nedvesedjen át. Az oázis vizes, így a növény megkapja a megfelelő nedvességet, illetve ebbe a vízbe tápanyagos oldat kerül, hogy tartósabb legyen. Miután az elvirágzás megtörtént, az üres dobozkát megőrizhetjük emlékbe, használhatjuk szobánk dekorálására is.

Persze a csokrok se mentek ki a divatból, viszont fólia helyett előszeretettel teszik őket papírba. A barna papírok jelentek meg először, ami révén rusztikus hangulatot kapott a csokor, azóta pedig millió színben, mintában választhatunk, ezzel is kifejezve ízlésünket, illetve varázsolhatjuk az alkalomhoz illővé. Sok helyen már a csokrokat papír szatyorba helyezik, ami harmoniában van a papírral.

 

Átlátszó akril dobozos virágok

Már többször említettem a szerintem legkülönlegesebb virágbox változatot, amit jelenleg egy virágárustól lehet rendelni az országban. Egy dubaji vásáron volt kiállítva először ilyen kompozíció, amit látva úgy döntött a forgalmazó, hogy itthon is árusítani fogja. A dobozaik víztiszta anyagból készülnek, karcmentesek és gyönyörűen mutatnak bennük a rózsák, vagy más virágok. A legjobb ezekben, hogy miután kidobtuk belőle a növényeket bármikor újra tölthetjük magunk is, vagyis vázaként funkcionálhat évtizedeken keresztül. Persze egyéb tárolásra is kiválóak, például fényképek kerültek bele, vagy sminkek, ebben is csak a fantázia szab határt. Az akril dobozokba meghatározott fajtájú, fejnagyságú rózsák kerülnek, figyelnek arra, hogy mindegyik a legpompásabb és egyforma legyen. Egyre több esküvőn és rendezvényen találkozhatunk ilyen dobozokkal dekorációként. A vízbe itt is különleges oldat kerül, ami nem színezi meg a vizet, így nem rontja el az összképet. Igazán különleges pedig örökrózsával lehet. Ennél szebb ajándékot szerintem el sem lehet képzelni, aki kapja az biztosan a legkülönlegesebb nőnek fogja érezni magát.

 

Online virágküldéssel házhozszállítva

Pár éve már szinte mindent interneten intézünk és életünk szerves részévé vált az online rendelés. A jobb virágüzletek biztosítják a házhozszállítást az országban mindenhová, garantálva a minőséget. Így abszolút meglepetés lesz annak aki kapja, valamint olyanokat is megajándékozhatunk, akik távol élnek tőlünk. Sok külföldön élő magyar is él ezzel a szolgáltatással.

 

írta: Tünde

Források

vissza a főoldalra







Fejlesztette: MenTor Marketing