Rózsa növényvédelme

Rózsalisztharmat

A rózsa egyik legismertebb és legelterjedtebb betegsége. Az érzékeny fajtákban jelentős károkat okozhat. Ezek ismeretében minden rózsatulajdonosnak érdemes pár percet fordítani e betegség megismerésére, hogy a tünetek felismerésekor mindent megtehessünk a kár enyhítésére.

Rózsalisztharmat Rózsa lisztharmat
Rózsalisztharmat

Kórokozó:

Sphaerotheca pannosa var. rosae

A kórokozó a fertőzött rügyekben, enyhe teleken a fertőzött hajtásokon telel át. A fertőzött rügyekből tavasszal kihajtó leveleket fehér, lisztes bevonat borítja (micélium-réteg). A nyáron ezen konídiumok milliói képződnek, melyek aztán újabb virágokat, rügyeket, hajtásokat és leveleket fertőznek meg.

Tünetek:

A betegség legfőbb tünete a levelek színén, a fiatal hajtásokon és a bimbókon megjelenő, kézzel letörölhető fehér bevonat. A fertőzéd további következménye hogy a fertőzött virágbimbók nem nyílnak ki, a levelek elszáradnak, összesodródnak (összepöndörödnek), majd lehullanak. Erős, rendszeres fertőzés esetén a levelek már nyár végén rendszeresen elhullanak, emiatt a növény évről-évre gyengül, akár el is pusztulhat. A további fertőzéshez csak kevés csapadék szükséges (harmat), és ha ez meleg időjárással párosul, akkor ideális körülményeket teremt a kórokozó szaporodásához.

Rózsa lisztharmat Rózsalisztharmat
Rózsalisztharmat

 

Védekezés:

Itt is fontos, hogy már vásárláskor elkezdjük a növényvédelmet, és olyan fajtát válasszunk, amely ellenáll a lisztharmat fertőzésnek. Fertőzés esetén távolítsuk el a fertőzési forrásokat, metszéssel alakítsunk ki levegős bokorformát. A levágott növényi részeket semmisítsük meg.

Ügyeljünk a növény megfelelő tápanyagellátására. Ne csak nitrogént juttassunk a növénynek, hanem káliumtrágyával tegyük ellenállóvá.

A vegyszeres permetezést legkésőbb az első tünetek megjelenésétől kell megkezdenünk, 7-12 napos időközökkel. Figyeljünk, hogy a permetlé a levél fonákára is eljusson.

Kapcsolódó cikkek:

 

 

rózsa lisztharmat, lisztharmat, rózsa, betegség, rózsalisztharmat, védekezés, tünetek, kórokozó, gomba

Hozzászólások

emma 13 Március 2012, 23:33
Rózsafenésedés!!!
Rózsarosda!!! Ez évről évre kiújul, átterjed a többi tö, és növényre is!

A rózsa koniotíriumos vesszőfoltossága (kéregfoltossága) !!
Rózsatetvek

Ezekről érdeklődnék ezekre milyen szer jó mikor kell használni, hova milyen koncentrátumban a rózsákra.
Magnólia, hortenzia betegségekre mi a jó, barnás-feketéslevelszárasság, lehullás, összepöndörödik
évről évre kiújul.
köszöntem
Dunai Katalin 22 Június 2010, 18:34
Nagyon köszönöm az infókat. Remek,hogy még a szereket is felsorolja amivel védekezhetünk vagy gyógyíthatunk.
Gondos Tibor 05 Május 2010, 17:30
Tisztelt Ciprián!
Látva szíves válaszait, én is Önhöz fordulnék. 5 éve foglalkozom rózsákkal. Gyünyörő fajtáim vannak. Tavaly vásároltam hozzá még.
Idén tavasszal néhány tő nem akart megindulni. A levelei nem fejlődtek, a színük felé befordultak. Most lemetszettem a szenvedő ágakat és a metszet közepén koncentrikusan száraz, barnásodó folt van. Már terjed át a régi tövekre is. Amennyiben szükség van rá jó lenne email címet cserélni, mivel fényképeket is készítettem. Tisztelettel várom válaszát, üdvözlettel Gondos Tibor
Ciprián 08 Február 2010, 19:03
Kedves plezo!

Természetesen semennyire. Ez egy növényi kórokozó.

Üdvözlettel,
Mátyás Ciprián
plezo 08 Február 2010, 18:44
ez a baktérium fajta az embere menyire veszéjes?
Ciprián 24 Szeptember 2009, 19:38
Tisztelt Ádám!

Várom az információkat!

Üdvözlettel:
Mátyás Ciprián
Molnár Ádám 24 Szeptember 2009, 16:10
Tisztelt Ciprián!

Köszönöm az információkat, próbálok tapasztalatokat szerezni az ügyben, ha sikerül megírom.

Üdvözlettel: Molnár Ádám
Ciprián 22 Szeptember 2009, 18:08
Tisztelt Ádám!

Még nem hallottam a módszerről, így csak elméleti síkon tudok véleményt mondani.
A legfontosabb dolog, hogy míg a rózsa lisztharmatot a Sphaerotheca pannosa var. rosae nevű kórokozó okozza, addig a szőlő lisztharmatot a Uncinula necator (Erysiphe necator) nevű gomba okozza.
Ennél fogva kétkedéssel fogadom, hogy a rózsa képes lenne előre jelezni egy teljesen más kórokozó megjelenését.
Annyi igazság lehet a dologban, hogy a két kórokozó környezeti igényei hasonlóak, így elképzelhető, hogy azonos körülmények között elképzelhető, hogy előbb jelenik meg a rózsán a lisztharmat, mint a szőlőn.

Amennyiben nem helytálló a véleményem, természetesen nyitott vagyok más vélemény elfogadására.

Üdvözlettel:
Ciprián
Molnár Ádám 22 Szeptember 2009, 12:46
Tisztelt Ciprián!

Láttam olyan szőlőültetvényt, ahol rózsát ültettek a sorok elejére a lisztharmat előfutáraként(abból kiindulva,hogy elvileg érzékenyebb a fertőzésre mint a szőlő.
Mit gondol erről az eljárásról? Javasolható-e vagy csak potenciális veszélyforrás?
Előre is köszönöm!
Diósi József 17 Június 2009, 13:27
Tisztelt Ciprián!
Nagyon szépen köszönöm a válaszát.
Üdvözlettel Diósi József
Ciprián 15 Június 2009, 20:21
Tisztelt József!
A szerek említését a cikkek időtállósága miatt nem említettem. Minden évben sok hatóanyagot és szert vonnak ki a forgalomból, valamint újakat vezetnek be. Az oldalt egyedül szerkesztem, így nincs lehetőségem, hogy minden cikkemet évente újra átírjam. Sajnos.
A rózsa lisztharmat ellen minden olyan gombaölő szer használható, mely lisztharmat kezelésére is alkalmas (Topas, Thiovit, Rubigan, Fundazol, stb).
Rózsarozsda ellen: Miltox Special, Dithane,stb.
Botritisz ellen például Tiuram.

A másik ok, amiért eleinte elhagytam a szerneveket, hogy hiába írok én le egy adott szert, ha az éppen abban a városban, ahol keresik nem kapható, viszont ugyanolyan hatásfokú szer viszont igen. :-)

Üdvözlettel:
Mátyás Ciprián
Diósi József 15 Június 2009, 19:54
Tisztelt Ciprián.
Nagyon jók a leírások, és a fényképek a rózsa betegségeiről.Egyet viszont nagyon hiányolok, hogy nem javasol permetszereket. Kérem amennyiben lehetséges ajánjon permetszereket a botritiszes,lisztharmatos, valamint a rozsda betegségek ellen. Tisztelettel Diósi József