Állásvadászat az Interneten (cikksorozat)
A fejvadász és az internet
Interjú Pintér Zsolttal
A médiában az elmúlt évek során következetesen ''fejvadász
és karrierszakértőként'' vált ismertté Pintér Zsolt neve. Egyszemélyben
az első magyar fejvadász cég alapítója és ügyvezetője, a ''Hogyan csináljunk
karriert'' c. sikerkönyv szerzője, egyetemi docens és nem utolsó sorban
a fejvadasz.com domain név tulajdonosa.
Pintér Zsoltot a hazai fejvadász és állásközvetítő szakma múltjáról, jelenéről
és az internet által átformálódó jövőjéről kérdeztük.
Kezdjük akkor a múlttal. Igaz, nem kell messzire mennünk,
hiszen a fejvadászat alig több mint 10 éves szakma Magyarországon, hiszen
csak a rendszerváltás után teremtődtek meg ezen tevékenység feltételei.
Ön talán pontosabban is meg tudná határozni ezt az időpontot, hiszen vállalatát
az első magyar fejvadász cégnek nevezi.
Nos, a fejvadászatot illető sokat vitatott elsőségről
csupán annyit, hogy aki rajtam kívül fel tudja mutatni az akkori Munkaügyi
Hivatal 1989. szeptemberében kelt engedélyét a munkaközvetítésre, illetve
a személyzeti tanácsadásra (akkor ez még állami monopólium volt!), az mondja
magáról, hogy ő volt az első! Manager Contact nevű cégünket feleségemmel
alapítottuk és valóban elsőként jelentünk meg a hazai piacon az amerikai
típusú vezetőfelkutatás és kiválasztás (Executive Search & Selection)
szolgáltatással. 1990. novemberétől tagjai és magyarországi partnerei vagyunk
a Financial Times jellemzése szerint ''a világ vezető fejvadász cégei közül
legdinamikusabban fejlődő'' USA központú integrált nemzetközi konzorciumának,
a Horton International-nak, amely 40 országban 44 irodával rendelkezik.
Az elmúlt 10 év során évről évre exponenciálisan nőtt
hazánkban a személyzeti tanácsadás, munkatárs és vezető kiválasztás területen
működő vállalkozások száma. Résztvevőként hogyan látja ma a magyar fejvadász
piacot?
Valóban sokat fejlődött a piac, de a 10 év még kevés volt
a letisztuláshoz. A klasszikus fejvadászattal, tehát top managerek
közvetlen megkeresésével és kiválasztásával foglalkozó fejvadász cégek
(hogy csak a nemzetközi szinten is legnevesebbeket, mint a Korn&Ferry,
Egon Zehnder, Spencer Stuart említsem) száma nem haladja meg a 10-et.,
és ehhez adódik hozzá a mintegy 100 személyzeti tanácsadással, munkaerő-közvetítéssel
vagy -kölcsönzéssel foglalkozó iroda. Sokan a mai napig összemossák ezeket
a fogalmakat, és egy kalap alatt fejvadásznak neveznek minden munkatárs-kereséssel
foglalkozó vállalkozást, holott a klasszikus értelemben vett fejvadászat
teljesen más alapon és más módszerekkel működik, mint az állásközvetítés
avagy recruitment. A fejvadászat az megbízó által meghatározott pozícióra
leginkább alkalmas, többnyire felső szintű vezető felkutatását és rendkívül
körültekintő kiválasztást jelenti, többszöri strukturált interjúk, referencia
ellenőrzés, és további személyes konzultációk alapján alapján. A korrekt
fejvadász cégek 6-12 hónap ún. ''csereszabatos'' alkalmassági garanciát
vállalnak a kiközvetített személyre, mindehhez mértek az áraik is.
Mi a véleménye az új internetes állásközvetítő cégek
megjelenéséről, egyáltalán az internet munkerőpiacra gyakorolt hatásáról?
Úgy gondolom, hogy az alsó és közép szintű állások közvetítés
terén valóban átrendezik a piacot az online szolgáltatások, melynek eredményeképpen
csökkenni fog a nyomtatott sajtóban megjelenő álláshirdetések aránya. A
fejvadász szakmára azonban nem gyakorol számottevő hatást az internetnek,
hiszen a vezetők direkt megkeresése csakis személyes kontaktus útján, és
a diszréció szabályait maximálisan figyelembe véve történhet, erre pedig
az internet és az email nem igazán alkalmas csatorna. A fejvadász cégek
számára az internet a gyors és hatékony információ szerzésen túl a név,
az ismertség növelésének eszköze lehet, ennek jele, hogyha online szolgáltatással
nem is, de bemutatkozó web oldalakkal a legtöbb fejvadász cég már megjelent
az interneten.
Milyen címen találhatjuk meg az Önök honlapját?
Anyacégünk, a Horton International web címe: www.horton-intl.com,
ahol a nemzetközi rovatban szerepel a magyarországi iroda elérhetősége
is. Személyes egyben céges honlapom a www.pinter.hu
címen található, ahol egyelőre csak egy rövid bemutatkozás, és elérhetőségi
paraméterek szerepelnek.
Ön nem csak ügyfeleivel, de a nagyközönséggel is folyamatosan
tartja a kapcsolatot, álláskeresésre, karrierépítésre vonatkozó tanácsaival
számos publikációban, előadáson, fórumon találkozhatnak az érdeklődők,
de ha jól tudom, a szakma felé is nyújt tanácsadást.
Több éves gyakorló vezetői tapasztalataimat, valamint
a humán menedzsment terén megszerzett hazai és nemzetközi ismereteimet
igyekszem megosztani leendő vezető kollégáimmal is a pécsi Janus Pannonius
Tudományegyetem Emberi Erőforrásfejlesztési Intézetének docenseként tanítva
a ''Humán- és karriermenedzsment'' tantárgyat. Ezen kívül minden évben
mintegy 25-30 felsőoktatási intézmény meghívásának teszek eleget alkalmanként
többszáz hallgatót felkészítve a karriertervezés és álláskeresés fortélyaira.
Szerénytelenség nélkül mondhatom, hogy a felsőoktatási intézmények mintegy
75 %-a "hozzám igazítja" az állásbörzét, tehát már jóelőre lefoglalnak,
hogy tartsam meg az állásvadászat mesterfogásairól szóló ''Pintér-show''-ként
elhíresült felkészítő előadásaimat.
Karrier tanácsait egy igen tekintélyes terjedelmű könyvben
is közzétette. Hogyan született meg a könyv?
Több, mint 3 évi sajtós karrier-tanácsadói múlt után (1992.
óta vezetek a különböző napilapokban és magazinokban karriertanácsadási
rovatot) kért fel a HVG egy átfogó anyag megírására. 1996 áprilisában adták
ki karrierkézikönyvem ''Hogyan csináljunk karriert?'' címmel, amely két
kiadásban 5.000 példányban fogyott el, és Kelet-Európa számos nyelvére,
továbbá kínaira és vietnámira is fordítják.
A birtokában van tehát egy több éves munkával előállított
értékes tartalom a karrierépítés vonatkozásában. Bizonyára Ön is figyelemmel
kíséri az aktuális trendeket, és látja, hogy a felhasználók, olvasók részéről
igény van a digitális formában elérhető szellemi termékek iránt. Gondolt-e
ezen szellemi tőke új formában (CD-n, interneten) történő kiadására?
Igen, és mindez már a közeli jövőben meg is valósul. 2000
őszén jelenik meg könyvem legújabb kiadása multimédiás CD-ROM változatban,
a Profi Média Kft. (Manó matek, Manó ÁBC, Lopva angolul stb.) gondozásában.
Úgyszintén több online laptól és internetes tartalmi szolgáltatótól is
ajánlatot kaptam a könyvem ''vissza kérdés-felelekesítésére'' és folyamatos
karriertanácsok megjelentetésére, tehát hamarosan az interneten is megjelenek
majd karrier tanácsadás rovatommal.
Milyen tartalmat tervez az időben lefoglalt, de még
talonban lévő fejvadasz.com
web cím mögé?
Maradjunk annyiban, hogy a munkaerőpiacon remekül hasznosítható,
érdekes, és közérdekű információkat valamint interaktív szolgáltatásokat
szeretnék nyújtani, a konkrétumokkal azonban várjunk a honlap indításáig!
2000. június 20.
|